Igazából már az első hónapban el kellett volna költöznöm, mert lett volna rá lehetőségem, de nem tettem meg, csak május 1-én. Semmi probléma nem volt az előző albérletemmel, de heti hatszor, napi kétszer Limában buszozni nem volt nagy élvezet. Minden reggel felamerikaifocizni magam a buszra, aztán hasonló módon hazafele is, csak előtte fél órát állni a buszsorban… Ráadásul az én diákigazolványommal nem vagyok jogosult a kedvezményekre. Valamint a házban lényegében nem volt lakóközösség (habár nagyon kedves emberekkel laktam, de nem egy húron pendültünk a korkülönbség miatt), elszigeteltnek éreztem magam a barátaimtól. Ezért hoztam meg a döntést, hogy inkább megvásárolom a ”szabadságomat” (mert sajnos az idő előtti kiköltözés miatt nem kaptam vissza a letétet…).

Az új házban heten lakunk, mindenki különböző országokból, különböző szokásokkal jön: Kate Ohio-ból, Tessa Hollandiából, Tayná Brazíliából, Chloe Franciaországból származik – Juan egyedül képviseli Perut a lakásunkban, valamint ő az egyetlen, aki nem usilos, hanem ulimás.

A ház háromszintes, az én szobám a harmadik szinten van, Kate és Tessa szobájával együtt, a többiek és a mosókonyha pedig a második szinten kaptak helyet. Új házról van szó, most épült az előző évben. Némely bútorunkon még ott lóg a címke...

A környék (La Molina) abszolút biztonságos, a szomszédok és a ”watchimenek” nagyon barátságosak, csak a Nyuszkó-, vagyis Yorkshire terrier-féle kutyák ordítanak egész nap..), és kifejezetten élvezem, hogy 5 perc gyaloglás alatt mindent, de mindent be lehet szerezni. Legyen szó ételről, kozmetikusról, bankról, chifáról, késélezőről, hamburgerezőről – a lista végtelen. A piacon három varrónő közül válogathattam, és végül 2 solért (160 forint) megvarrták a táskámat. Nem beszélve arról, hogy az egyetem 17 perc sétára van, rollerrel 10 percre csökkenthető az idő.

A lakásban állandóan van esemény, legyen szó női futsal első hely vagy szülinap ünneplésről, közös meccsnézésről, filmnézésről, tanulásról vagy főzésről. Az előbbiek miatt kicsit meggyűlt a bajunk a szomszédokkal (érthető módon, mert hangoskodtunk), de bocsánatot kértünk, és azóta békés a viszony.

Nagyon kedves a tulajdonos hölgyünk, aki bármilyen lakással kapcsolatos kérdést azonnal és készségesen igyekszik megoldani. Például szükségem volt vízforralóra, és egy órán belül előállt egy nagyon profi darabbal. Most éppen a gyenge wifi problémát igyekszik orvosolni. De néha kicsit fárasztó a lelkesedése, mert minimum heti háromszor ellátogat hozzánk, tüsténkedik, ellenőriz minket, ami kezd zavaró lenni a magánéletünkre nézve. Nincs olyan nap, hogy valaki idegen ne fogadna a házunkban, aki épp valamit javít... Illetve, heti kétszer vagy háromszor jönnek a különböző takarítónők vagy takarító férfiak, ami szintén kicsit már zavaró. Persze nem panaszkodunk, hogy nem nekünk kell az egész házat és a szobánkat takarítanunk.

Különböző szabályokat is előírt a hölgy már, mint például „Tilos nagymértékben alkoholt fogyasztani. Moderáció!” avagy „Én vagyok a tulajdonos, akkor jövök, amikor csak szeretnék” stb (szerintem ez ellen a szabály ellen lázadás lenne egy európai albérletben). Hát igen, sajnos tökéletes helyszín a házibulik rendezésére...szerintem kétszer is meg fogja gondolni a jövőben, hogy kiadja-e a házát cserediákoknak.

Az egyedüli hátulütője, hogy most, így télen iszonyatosan fagyos a lakás (itt csak a hihetetlenül gazdagok használnak fűtést), sok az üveg és az ablak, nem megfelelő a szigetelés. Valamint nincs meleg víz folyamatosan, így nincs lehetőség spontán forró zuhanyra, mert a bojler bekapcsolása után fél órát kel várni, jó esetben (és nem szabad elfelejteni, lekapcsolni sem). Ez a fürdés mindig tervezésre szorul.

De ennyi csak a ház hátránya, egyébként ennél tökéletesebb diák házban nem is lakhatnék!